A revütáncosból lett aranyember és a playbackzsonglőr szépségkufár webje, valamint a megválaszolhatatlan kérdés: intellektuális teljesítményből fakad-e a boldogság művészete.

„Klapka György maga elé tartja a fehér lapot, és mosolyog, mint aki megivott egy nagyfröccsöt, de nem mutatta ki a szonda.”
(Földes András, Index.hu)

„Kétféle eset van: egy reklám legyen vagy primitív, vagy szuper. A kettő között nincs értelme. A reklámok 98 százaléka viszont a kettő között van.”
(Klapka György a Velvetnek)

„Ez a posztnukleáris, ínségszagú, rosszféle anarchizmus, a madmaxi káosz. Eurodiplomatikusan: a minőségbiztosítás Pearl Harborja. [...] Arra pedig, amikor maga Fásy fakad dalra, mint egy régóta érő kelevény... arra nincs betűtípus. [...] [S]zóval ezen a képződményen nem lehet ilyen egyszerűen fogást találni; Fásy teflonfejéről lecsúsznak a szerszámok.”
(worluk, Index.hu)

„Csak az gagyizhat le valamit, ha ő már gyártott, készített jobbat, és minimum ezt az eredményt világviszonylatban elérte.”
(F.Á. az Index Törzsasztalának Fásy mulató topikjában)

„A briliáns öltöztet. Vagy inkább vetkőztet?” – így Klapka Aranyember György, a 78 éves, sokat megélt revütáncos és használtsmukk-király, sokat sejtetően néz a kamerába, súlyos keze vastag nyaklánc mellett nehezedik a nő meztelen vállára, a néző meg riadtan kapkodja tekintetét a nő vákuumszerű intellektust sugárzó bandzsítása és lehangoló dekoltázsa között, istenem, csak tovább ne vetkőzzön... Tudjuk, persze: „uram, ne a nőt, az ékszert nézze!” – a nők mit nézzenek? –, és azt is, hogy hol – kézzel firkált kartonlap elő –: Vámház körút 9.

Sokak szerint egy-egy Klapka-reklám maga a reklámtechnológiai zsenialitás, ennyire low budget eszközökkel ilyen alapos bevésést más nemigen képes elérni. Ráadásul Klapkát nézve nehéz elhinni, hogy tudatosan csinálja. Januárban terjedelmes interjút adott a Velvetnek, az ebből kiolvasható önreflexió szerint a Rózsahegyi Kálmán színésziskolájától a Fővárosi Varietén és Mary Zsuzsin át a Vámház körútig (na, ugye, hogy megjegyeztük!) ívelő dús életpálya kiművelt (ezer verset tud kívülről, plusz Az ember tragédiája) és edzett toleranciájú („nem lehet féltékeny az az ember, aki egyébként eltűri, hogy a feleségét megbasszák”), ugyanakkor hatalmas emberismerettel bíró személyiséget formált.

Aki tudja, mitől döglik a légy: „Néztem a tévét, és láttam, hogy a hagyományos mosópor a szar, a mienk meg a jó. Na, mondom, akkor megcsináljuk a Hagyományos Mosóport, és rögtön beperlem az összes céget, hogy szidják a termékemet. […] Három hónap múlva elvesztettem a pert, de akkor meg azért voltam a lapok elején. A mosópor amúgy gyönyörűen ment, csináltunk ilyen szar sárga, nagyon primitív dobozt hozzá, fekete felirattal. Ja, a mosópor, az jó volt egyébként, és szívesen is vették, mert olcsóbb is volt, hiszen nem költöttem reklámra pénzt.”

Az említett interjúval nagyjából egy időben az Index derűs recenziót közölt az „aranykereskedő vadiúj honlapjáról”, az aranyember.hu-ról. („Ahogy keménykalapban begyalogol a fehér színű, kiterjedés nélküli térbe, majd nehézkes mozdulattal kalapot emel az ismeretlen internetező előtt, kulturális hivatkozások tömegét idézi egyszerre. Tau bácsi, Chaplin, Stan és Pan mellett beugrott a magyar reklám hőskorának zsigeri dadaizmusát megteremtő MÜSZI is. Az Üdvözlöm a honlapomon felirat azonban már túl erős, nyilvánvalóan stílusparódiával van dolgunk, állapítottuk meg. Aztán meggondolatlanul kattintottunk egyet...”)

A szerzőt az aranyember egyik magas beosztású munkatársa rövidesen megdicsérte (sőt zseniálisnak minősítette, amit már csak kollegiális alapon is kétkedve fogadnék) a remek cikkért, és megvilágította, hogy Klapka úr bizony nem a reklám-Oscarra hajt, hanem a vevőre, és sajátlagos reklámeszközei annyira hatékonyak, hogy már lopják is őket (tényleg lopják). Egyébként meg meg lehet nézni a Klapka üzletház „hivatalos” honlapját, amely bezzeg egyszerű, szolid, szelíd, oszt a kutya se akar beszélni róla.

Hát, akkor beszéljünk róla! A klapkauzlethaz.hu az a fajta cégweb, amihez a recenzens hosszú-hosszú bevezetést tud kanyarítani – mint láthattuk –, hogy aztán egy-két bekezdésben legyen kénytelen agyoncsapni a lényeget. A Klapka üzletház webje egy túró, ugyanis. Még csak nem is hagyományos mosópor. A legizgalmasabb része az említett aranyember.hu-ra vezető, felkiáltójelektől hemzsegő reklámbanner – Hízzon el!!! Megéri! Ahány kilót nyom a kvízelő teste, annyi gramm aranyat visz a nyertes!! Nyeremény aranyi jogon! [az aranyi szó arannyal szedve, szóvicc, hehe, értik, ugye] –, az ember kényszeresen mereng, van-e valami összefüggés a kvízelő és a nyertes között, kinek a testtömege vettetik is a latba.

Ezenkívül kiderül, hogy a Váci utcai bolt impozáns, és egy régi műemlék épületben van, hogy a Vámház körúton Klapka úr nemcsak az ékszerek, hanem az antikvitás (érdemes levadászni az aranyember.hu-n a Klapka-galéria eldugott linkjét, a boldogság művészete tömény olajban) szerelmeseit is várja, meg hogy Klapkáék két l-lel írják a briliánst. Van egy-egy képgaléria a két üzlethez dedikálva, meg tájékoztató térkép az impozáns kereskedések hollétéről. Képek, térkép egyébként nézhetetlenek, apró, kukucskálóablak-szerű beágyazott keretekben jelennek meg, mindig csak kis részletük látszik, gördítősávokkal kínlódva kell letapogatni a bemutatni kívánt ékszereket, „antikvitásokat”. Ismertető, árinformáció – noha üzletházi weben vagyunk – semmi, online vásárlás-rendelés aztán végképp sehol. Ez nem egyszerű meg szelíd meg szolid, hanem reménytelenül amatőr. Ennyi volna a két bekezdés.

Elnézve a tömény aranykollekciót, az „antikvitásokat” a biedermeier trumeau-tól az akrilba kent neoromantikus tájképekig-aktokig, és hozzávéve K. úr túlérett mosolyát a kartonlap vagy a bárgyú tekintetű nő fölött, a kikerekedő hangulat, ez a tömény giccs (a boldogság művészete, ? la Abraham A. Moles) teljesen hiteltelenné teszi, hogy a briliáns öltöztet-vetkőztet meg a hagyományos mosópor hideg fejű cinizmussal végrehajtott tökön ragadás volna. Nem, kérem, ezt tudatosan nem lehet, ez tömény, színtiszta érzemény.

A művészből(?) lett milliárdos zsibárus webjének reménytelen amatőrségéről valahogy a reménytelenül amatőr művészlelkű vállalkozó asszociálódott be, a szépségkirálynő-választásnak nevezett húskereskedésben utazó rendezvényszervező, az olvadó szívű önmenedzselt riporter, előadó, samplerrománckirály, Fásy Ádám. Csak ő nem milliós brilleket, díszes régiséget árul, hanem olcsó dalocskákat szór a derült szívű nép közé. Szintetikus boldogság, esztamban. És tuti, hogy spontán dől belőle.

Nehéz Fásy Ádám köztéri megnyilvánulásival – így webjével is – foglalkozni, sőt kellemetlen, mert túl könnyű fogást találni rajta. A fahangú, botfülű énekes, a riporter és műsorvezető, aki rendre megbotlik elemi egyeztetési feladatokon, a diszgráfiás szövegíró, az Uhrin Benedek-i szférákban szárnyaló költő: „Én a tükörben nézlek, És könnyes a szemem, Mert nem láthatlak téged, Drága pici szívem”.

Aranyköpéseit külön szájtok gyűjtik, az Index fórumán a Fásy mulató topik a tizenkét és fél ezredik hozzászólásnál tart. „Ami azt illeti, ennél a műsornál – globálisan és lokálisan – szerencsétlenebb, nyomorultabb látványosságot keveset láthat televízióban néző” – írja György Péter az Élet és Irodalomban, mégis a Mester mester, a rajongók hada egyre dagad (dagasztják az abszurd kedvelői is, persze).

A fasymulato.hu-ban az a meglepő, hogy első ránézésre egész rendes – majdnem azt mondtuk: ízléses –, profi munkának látszik. Diszkrét barna háttér, arany felirat, és még barátságos is: felajánlja az intró átugrását – ritka erény. De mi ne hagyjuk ki a lehetőséget, és dörrentsük be a Fásy-indulót, megéri: „Fásy-mulató a hétvégén, Fásy-mulató! Fásy-mulató az ATV-n, Fásy-mulató! Gyere, ünnepelj velünk! Mi boldoggá teszünk, Mindig itt leszünk veled. Fásy-mulató, Fásy-mulató, Fásy-mulató!” Figyeljünk fel a „mi boldoggá teszünk” sorra; tiszteletre méltó, szívből jövő őszinteség, semmi zsákbamacska, a bevezetőben be van jelentve a moles-i értelemben vett giccs. Ezt nektek, drága, imádott közönség (imádják, naná)!

A főoldalról csapjunk azonnal az obligát Magunkról menüpontra, és tapasztalhatjuk a mester olthatatlan vonzalmát az emelkedett prózastílus iránt, mely leginkább a mely vonatkozó névmás célirányos használatában nyilvánul meg. „A Fásy Mulató zenei show musor ötlete a 2000-es év végén pattant ki a rendezo, Fásy Ádám fejébol, mely ebben az évben jelentkezett eloször a hegyeshalmi Paprika Csárdából. [...] Az elso adás nagy sikere után az állandó musornak a budapesti Vigadó Étterem adott otthont, mely szombat esténként jelentkezett a Magyar ATV csatornáján. [...] A felvételeken folyamatosan telt ház van és remek a hangulat, mely egyaránt szolgál a szervezok, fellépo muvészek és a meghívott vendégek örömére.” Fásy Ádámnak a Paprika csárdából jelentkező feje, a szombat esténként jelentkező Vigadó étterem meg a vendégek örömére szolgáló remek hangulat; hát így.

A szájt hírrovata Fásy-mulató-híreket tartalmaz, mindegyikben körülbelül ennyi tartalommal: „Az indiánnyár utolsó leheletét használta ki a Fásy Mulató csapata, és a hétvégén három helyszínen is várta a lelkes rajongókat.” És da capo, ad libitum, hírről hírre. Természetesen van fórum is: „Szeretném megkérdezni Fásy Ádám műsorvezető urat, hogy »közkedvelt műsor«, mikor látogat el Békés Megyébe? Nagyon szeretnék egyszer élőben találkozni a műsorban szereplő vendégekkel, előadókkal.”

Szöveg kábé ennyi, a lényeg a terjedelmes kép- és videogaléria. Utóbbi már-már szürreális élmény; tizennyolc előadás videodokumentációja, előadásonként tucatnyi, szigorúan harminc másodperces falatokban; sor közepe, zenei félzárlat, idegtépő domináns szeptim, mindegy, harminc másodperc, katt. Capuccino, Kaczor Feri, Dansing, E-Kompany, Romatic, Liszter Sándor, Dupla Kávé, Komáromi főrendőr, Bangó Margit és még sokan mások, szájukra ragadt mikrofonnal, és persze a mester, és újra a mester, és megint a mester. És valami sokat sejtető, megkapó, posztmodern gesztus: a videók jelentős hányada fejjel lefelé játszódik le Real Playerben. Bunyós Pityu for ever: „A lábamon alig-alig-alig, mégis elhányok a falig.”

Zsadon Béla