Vannevar (főnév): hibás technikai előrejelzés vagy halva született műszaki elgondolás, különösen amelyik arra a feltételezésre épül, hogy a technológiák lineárisan és egymástól függetlenül fejlődnek, noha valójában a tanulási görbe erősen nemlineáris, és a forradalmi változások mindennaposak. Prototípusa a Vannevar Bush (1890-1974) által elképzelt „elektronikus agy”. Az Empire State Building nagyságú szerkezet jelfogóihoz és elektroncsöveihez a Niagara-vízeséssel egyenértékű hűtőrendszer kellett volna. Az elgondolás megszületésekor a félvezetőeffektus már ismert volt. (Hacker's Jargon)

Dehát a hipertext-kronológia nem az „elektronikus agy” miatt kezdődik Vannevar Bushsal. Bush publikált egy cikket az Atlantic Monthly 1945. júliusi számában (As We May Think, magyarul Út az új gondolkodás felé címmel jelent meg), amelyet nagyságrendekkel többet idéztek, mint összes többi művét együttvéve, és amelyet minimum az „úttörő” jelzővel szokás illetni.

Bush villamosmérnök volt és fizikus, a világ legnevesebb műegyetemén, Massachusetts Institute of Technologyn (MIT) bontogatta szárnyait. Az első világháborúban a haditengerészetnél volt tengeralattjáró-felderítő. A háború után professzor lett a MIT-n, optikai eszközök és fényszedő berendezések fejlesztésén dolgozott. 1935-ben szabadalmaztatott egy analóg számítógépet, a Rockefeller-differenciálanalizátort. Húsz év múlva a digitális számítógépek úgy söpörték ki a divatból,

mint a trapézgatya a csőnadrágot

Különös iróniája a sorsnak, hogy az analóg szerkentyűk iránt oly elkötelezett Bush végül is a digitális informatikusok mitológiájának titánja lett. Másik, 1938-as szabadalma visszaköszön az 1945-ös As We May Think cikkben: ez a készülék a mikrofilmarchívumokból való gyors információkeresést szolgálta.

A második világháború elején Roosevelt tudományos tanácsadója, a Nemzeti Védelmi Kutatások Bizottságának elnöke, majd a Tudományos Kutatási és Fejlesztési Hivatal igazgatója lett. Irányítása alatt hatezer kutató dolgozott a tudomány és a technika eredményeinek csatasorba állításán. Erőfeszítéseiket a hirosímai gombafelhő koronázta 1945. augusztus hatodikán. De ekkor Bushnak már egy ideje nem a háborún, hanem a békén járt az esze. Roosevelt már 1944-ben felkérte őt, dolgozzon ki ajánlásokat a hadi kutatásokban megszerzett tudományos tapasztalatok békebeli alkalmazására „a nemzet egészségi állapotának javítása, új munkahelyeket teremtő vállalkozások teremtése és a nemzet életszínvonalának jobbítása” érdekében. Az elnöki kérdére adott válasz a A tudonány, a végtelen határvidék c. tanulmány volt.

Gondolkodás közben

azonban gondolatok támadtak a tanácsadóban a gondolkodásról. Ahhoz, hogy a döntéshozó vagy akár saját maga számára összeszedje és értékelhető rendszerbe szedje azt az irdatlan információt, amit a tudomány összetermelt, már nem elég az emberi elme. „Az emberiség tapasztalatainak elképesztő gyorsasággal terebélyesedő útvesztőjében az éppen fontos részlethez vezető eszköz még mindig ugyanaz a fonál, ami a keresztvitorlázatú hajók korában volt.” Kellene egy gondolkodást támogató gép! Ez a gép – a memex – tette az As We May Thinket oly legendássá.

Bush sorra veszi, milyen eszközök állnak rendelkezésére. Nem tagadja meg korábbi önmagát, távkapcsolók, elektroncsövek, fotocellák, billentyűk, elektromos és mechanikus herkentyűk mellett a memex lelke a fotográfia – mindenekelőtt a mikrofilm. Javítsuk mondjuk az akkor szokásos hússzoros kicsinyítést százszorosra, csináljunk vékonyabb filmet! Ha az Encyclopoedia Britannicát bele lehetne (miért ne lehetne) gyömöszölni egy gyufaskatulyába, akkor a betűszedés feltalálása óta elkészült minden nyomtatvány beleférne egy teherautóba. Egész rendes „zsebkönyvtárakat” lehetne összeállítani...

Kellenek még

jó gyors mikrokamerák

azonnal képet produkáló szárazfotográfiai eljárások, akkor a dokumentummásolás sem probléma. Sőt, a dokumentumkészítés sem. Bush mellesleg gyorsan feltalálja a „küklopsz” kamerát, hogy a kutató könnyebben „jegyzetelhessen”. A tudós homlokán a nagy mélységélességű miniatűr kamera (mégiscsak felderítő volt, vagy mi) pont azt látja, amit viselője. Hopp, egy megjegyzésre érdemes látvány – csak egy expozíció, a „feljegyzés” már megy is a naplóba. A megjegyzéseket se kelljen lekörmölni, már fejlesztik a beszédet írássá alakító gépet, a Vocodert. (Kár, hogy az emberiség olyan összevissza beszél. Furcsa, hogy a mesterséges nyelvek megszállotjai nem törik a fejüket, legalább a tudósok számára, valami gépbarátabb nyelven.) A „feljegyzések” továbbítása igazán nem gond – 45-ben a telefax már fel volt találva. A szerkezet vezérlésre meg majd fejlesztünk valami elektronikus aritmetikai masinát – a differenciálanalizátor feltalálójának ez igazán kézenfekvő megoldás.

Bush lerajzolja a memexet

(a cikk illusztrációi olyanok, mint egy múlt századbeli találmányi leírás ábrái). Az egész tulajdonképpen egy nagy íróasztal. Egyik sarkában ott lapul a tuljdonos egész mikrofilmre vett könyvtára: könyvek, folyóiratok, lexikonok, szótárak, személyes feljegyzések, minden. (Figyelem, a memex tulajdonképpen személyi számítógép!) Mellettük természetesen ott van a régi találmány, a gyors mikrofilm-visszakereső készülék. Az asztal lapján egy nagy billentyűzet mellett két kivetítő képernyő, azokon lehet megjeleníteni az egyes oldalakat. Megfelelő gombok segítségével különböző gyorsasággal lehet előre-hátra lapozni. A dokumentumoknak könnyen megjegyezhető azonosítójuk van, de egy indexből is kikereshetők. Van még az asztalon egy áttetsző lap, saját feljegyzések készítésére és gyors befotózására.

Mindez ideáig egy könnyen kezelhető mikrofilmkönyvtár. A memex lelkét képező ötlet abból a kínszenvedésből fakad, amit a kívánatos dokumentumok előkeresését szolgáló hagyományos eljárások természetellenessége okoz. „A rögzített adatok visszakeresésekor az indexelő eljárások mesterkéltsége miatt szerencsétlenkedünk. Amikor egy adatot, információt elraktározunk, ábécérendben vagy numerikusan iktatjuk, így az csak alosztályról alosztályra visszanyomozva lelhető meg (ha ugyan meglelhető). Ahhoz, hogy elérjük az egyetlen helyen tárolt információt, tudnunk kell a behatárolás szabályait. A szabályok pedig kibírhatatlanok.” Hagyományos osztályozásra, indexelésre persze szükség van, a memex is használ indexeket, de ahogy a hipertextguru Ted Nelson modta: „Az osztályozások rövid életűek, egy-két év múlva minden kategória ostobaságnak tűnik. Van abban valami általános érvényű, ahogy a katonai nyilvántartásban a pingponglabdából Pong Labda, Ping honvéd válik.”

Az emberi tudás elemeit

az adatrögzítés évezredes formái egysoros vonalba parancsolják. Az írás, de még a film- vagy a hangfelvétel is lineáris. És lineárisak az ugyancsak alapvetően az íráson alapuló visszakereső eszközök, a taralomjegyzékek, a tárgymutatók, a katalógusok is. „Az emberi elme nem így működik. Asszociációkkal operál. Megragadva egy adatot azonnal hozzácsapja következőt, amit a képzettársítás sugall. Valamiféle, az agysejtek hordozta tekervényes ösvényhálózatnak megfelelően. Ennek persze más a karakterisztikája; a ritkán használt ösvények elfakulnak, az adatok nem teljesen állandóak, az emlékezet múlékony. Mégis, a működés gyorsasága, az ösvények tekervényessége, a gondolatok képgazdagsága mindennél bámulatra méltóbb a természetben.” A trail (nyom, nyomvonal, csapás, ösvény) és az asszociációs háló, valamint az ezekből fakadó nyitott, rugalmas, mégis összetett textualitás az az eszme a memexben, amiért George P. Landow poetic machine-nek, költői gépnek nevezte Bush soha meg nem épített szerkezetét, és amiért olyan sok köze van napjaink világméretű hipertexthálójához, a World Wide Webhez.

Mondjuk a memextulajdonost – példálózik Bush –

az íjak és nyilak

érdeklik. Azt kutatja, miért voltak jobbak a rövid török íjak a hosszú angol íjaknál a keresztesháborúk csetepatéiban. Van a memexében néhány tucat témába vágó könyv és cikk. Először megnéz egy lexikont, talál egy érdekes szócikket, ott hagyja a kivetítőn. Aztán a másik ernyőn megnéz egy történelemkönyvet, kiszúrja az egyik fejezetét. A memex „összekapcsoló indexelés” nevű eljárásával „összelinkeli” a két dokumentumot, vagy csak azok kívánt részeit. Újabb cikkeket, könyvrészleteket, képeket fűz a linkek láncolata által létrehozott, „összeasszociált” új dokumetumokhoz, belefűzi saját megjegyzéseit, kommentárjait. Kiderül, hogy a korabeli anyagok fizikai tulajdonságai fontos szerepet játszanak. Letér egy mellékösvényre, keres egy fizikakönyvet, táblázatot, betoldja számításait. Mikor kielégítette kiváncsiságát, új azonosítóval látja el, és elmenti az új dokumentumot. Később továbbadja a barátjának, aki betölti a saját memexébe, hozzáfűz egy-két gondolatot, még egy cikket, és így tovább, tetszés szerint.

Bush elképzelése szerint a memexhez újfajta dokumentumok készülnek és kerülnek majd forgalomba. Olyan enciklopédiák például, amelyek különböző szempontok, ösvények mentén olvashatók. Más nyomvonalon járja be a jogász, más csapáson a történész, máshogy a szabadalmi ügyvivő, ki-ki a saját gondolkodásának megfelelő útvonalon. Ez már az igazi Nelson-féle nemszekvenciális írás és olvasás. Ez a hipertext.

Zsadon Béla