A tematikus linkgyűjtemények gyűjteménye. Praktikus, megbízható, hasznos, sokoldalú, áttekinthető, szabad. Vagy ki tudja. Állítólag minden egy kattintásra van, csak nem feltétlenül tudjuk, mit érünk el azzal az egy kattintással.

Négy évvel ezelőtt még azon morfondíroztam, hogy lelkes (vagy érdekvezérelt) önkéntesek hadaival még mindig egész jó internetkatalógust lehet összehozni és üzemeltetni (l. Jobb, ha emberek csinálják? – Az Open Directory Project, Médiamix, 2001. december). Mert jó, jó, a katalógusok a nagy „teljes szöveges” keresőautomaták – elsősorban a Google – mellett olyan nagyon már nem rúghatnak labdába, de azért vannak kereséstípusok, amelyekhez csak jól jön egy többé-kevésbé rendes hierarchikus osztályozási rendszerrel felszerelt, emberi feltárómunkával épített katalógus.

Ma már, amikor ott tartunk, hogy a Google nagy teljesítményű könyvnyálazó szkennerekkel zabálja föl a könyvtárakat – nem, nem az elektronikus könyvtárakat: a poros papírhegyeket (l. Globális villanykatalógus és kiadói hidegfrász – Google Print Médiamix, 2005. szeptember) –, és lassan tökélyre viszi a szabad és villámgyors turkálást mindenben, ami betű, ez ember eltöpreng, érdemes-e egyáltalán utánanézni, hogy az internetkeresések hány százalékát végzik még az ODP-vel. Pláne, hogy a nagy nyíltkatalógus-projekt Google-klónjának linkje is lekerült már a Google nyitólapjáról. Illetve.

Illetve attól függ, mit nevezünk katalógusnak, mert a tematikus linkgyűjtemények mégiscsak őriznek egy stabil pozíciót a nagy automatákkal vívott versenyben. Amikor – 1991-ben – Tim Berners-Lee rászabadította a világra a webet, mindjárt katalógust is csinált hozzá, a WWW Virtual Libraryt aztán pillanatok alatt lemaradt a nagy keresőeszközök öldöklő versenyében). A WWW Virtual Library olyan katalógus, amelyben a katalóguscédulákon alig van valami (ezt a szokást a későbbi webkatalógusok többsége is megtartotta). A rendszer alapja egy – nem túl kifinomult – hierarchikus osztályozási rendszer, amelynek tárgyszavain végigkattogtatva, a fogalmi fa ágainak végén egy-egy linklistát kapunk, a linkek mellett legfeljebb egymondatnyi „ismertető” jelenti a katatóguscédulát, vagy éppen semmi. Ezt – az azonos témájú webek linkjeinek egyszerű felsorolását – nevezik tematikus linkgyűjtemény-nek.

Az első magyar tematikus linkgyűjtemény témája a magyar volt. A műegyetem Folyamatszabályozási Tanszékén 1994-ben – webkőkorszak – építgetni kezdett Hungarian Home Page nemes egyszerűséggel minden magyar weboldal honlap-ja akart lenni. (Az angol név magyarításában a honlap heves csatában győzte le az ottlap-ot.) A Magyar Honlap fejlesztése 2002-ig folyt, a néhány százas linklista ma már elég mulatságosan hat.

Közben azonban a műfaj kivirágzott, tematikus linkgyűjteményekkel tele van a padlás, hiszen ha csak azt vesszük, hány amatőr honlaptulajdonos készít „Kedvenc Linkjeim”-féle listákat, máris linkgyűjteményhegyeket kapunk. Mármost ha valaki linkgyűjteménybe gyűjti a linkgyűjteményeket – és ezt jó ütemben, hatékonyan és látványosan teszi –, igen jó boltot csinálhat. A Recept nem túl bonyolult. Adj a lelkes gyűjtögetőknek egy szervert és egy könnyen kezelhető szerkesztőprogramot (itt köszön vissza az Open Directory Project egyik alapelve), köss ki néhány nem túl bonyolult szabályt, amelyekkel biztosítható a minimális megbízhatósági szint (a még éppen elviselhető megbízhatatlanság), aztán lökd meg, hadd guruljon. Ha még ügyesen reklámozod is, lehet kaszálni.

Ilyen, lelkes amatőrök ingyenmunkájával épülő tematikus linkgyűjteményeket prezentáló gyűjtemény több is van a magyar weben. Közülük a Startlap igazi sikertörténet. A portál 1999-ben indult, holland know-how alapján, és öt év alatt igencsak kinőtte magát: évek óta a magyar portálok látogatottsági statisztikájának legelőkelőbb helyein tanyázik (ennek megfelelően hirdetési árai is tekintélyesek). Jelenleg a Sanoma a kiadója, saját szerkesztésű nyitólapja és kilenc saját alszájtja is van, sőt egész portálcsalád nőtt köré, de a lényeg természetesen az a háromezer linkgyűjtemény (ilyenolyan.lap.hu), amit a bedolgozó szerkesztők százai működtetnek.

A cégküldetés mozgalomnak nevezi a Startlapot (istenem, tiszta ODP), célja „az internet értékeinek felkutatása, terjesztése, megismertetése egyszerű és áttekinthető módon”. „Fő célja, hogy Magyarország keresőközpontjává váljon.” A keresőközpont többé-kevésbé stimmel, az egyszerűvel és az áttekinthetővel csínján bánnék. Rendes company missionhöz „alapértékek” is tartoznak: „praktikus (könnyen keresek, gyorsan találok), megbízható (tuti linkek), hasznos (az idő pénz), sokoldalú (legyen az bármi), áttekinthető (minden előttem van), szabadság (szerkessz te is!), minőségkontroll (folyamatos linkkarbantartás)”.

No, vegyük sorba! Először is praktikus, méghozzá azért, mert „könnyen keresek, gyorsan találok”. Egy startlapszerkesztőnek vállalnia kell, hogy legalább 150, de legfeljebb 600 linket tart az általa szerkesztett oldalon. Vállalja azt is, hogy legalább hetenkénti ellenőrzéssel biztosítja, hogy a döglött linkek arány ne haladja meg a tíz százalékot, és a többi startlappal való tematikus átfedés is legfeljebb tízszázaléknyi lehet. Ez azt jelenti, hogy a háromezer Startlap-linkgyűjteményben uszkve egymillió link lehet.

Ha a témakörök szerinti bejáraton kezdjük a keresést (indíthatunk a lapok ábécébe rendezett listájából vagy geográfiai csoportosításából is), akkor negyven főcsoportba osztva bogarászhatjuk végig mind a háromezer lapcímet. Ha hozzávesszük, hogy a szerkesztők általában két-három tucat alcsoportba dobozolják szét a linkeket, kapunk a milliónyi tételhez egy háromszintes hierarchikus osztályozási rendszert, amelyben ötven-százezer, teljesen esetleges kiötölt és összelapátolt „tárgyszó” van. Az eredmény könyvtárosszakmai szemmel katasztrofális (túl sok tárgyszó, túl sekély hierarchia, inkonzisztens fogalmi rendszer), viszont remekül működik, ezt el kell ismernünk, hiszen orrba-szájba használják.

Megbízható. A „tuti linkek” jóvoltából. Ez igaz annyiban, hogy ha rákattintunk egy linkre, kilencvenszázalékos valószínűséggel bejön a céloldal (feltéve, hogy sikerül a döglött linkek arányát tényleg tíz százalék alatt tartani). A weben általában így szoktak a linkek működni. Abból a szempontból azonban, hogy a hosszú listákban bogarászva kibökött link tartalmilag is tuti, ne legyenek kétségeink. A linkgyűjtő szempontjai nem a kereső szempontjai. Az egysoros cím is kevéssé informatív. Annyit tudunk, hogy valami olyan jön a link mögött, ami feltehetőleg a témánkba vág, és talán érdemi is. De egy szál rövidke dokumentumtól a portálkomplexumig lehet bármi, és minőségét, megbízhatóságát nem garantálja semmi (csak a szerkesztő ízlése, szaktudása, azt meg megint csak nem garantálja semmi). Ennyire tuti a link.

Hasznos. Először is a tulajdonosnak hasznos. De ne legyünk rosszmájúk, hasznos nekünk is, ha találunk valami nekünk valót. És – ha nem egyszer kínkeservesen is, de – sokszor találhatunk. És sokoldalú is. A „legyen az bármi”-vel csak az a baj, hogy ha linkgyűjteményt akarunk csinálni, tényleg bármiről csinálhatunk, de egyáltalán nem biztos, hogy ha keresünk valamit, találunk is. Vannak túltengő divattémák, de vannak természetesen csak kevéssé vagy egyáltalán nem reprezentáltak is.

Áttekinthető. Hiszen „minden előttem van”. Én bizony nem tudom áttekinteni még az íróasztalomat se, pedig azon csak néhány tucat holmi van. Háromezer – nem egyszer hasraütéses alapon kreált – fogalmat negyven csoportba osztva nem lehet „áttekinteni”. „Ipar, mezőgazdaság” kategória, benne egymás alatt: prés, sertés, távmunka, tej, telephely, termőföld stb. Világos, mint a nap. Vagy mit kezdjünk az „irodalom kategóriába” sorolt irodalommal? Híres magyar, holtnyelvek, indián művészet, indián, informatikai kultúra, interkulturális, írás, jelkép, kalóz, kastély, kultúra – ezek meg a „kultúra” csoportban sorakoznak. „Minden” előttem van, csak azt nem lehet tudni, mi az a minden. Még a 18+ kategória a legvilágosabb: kukkoló, leszbikus, Maya Gold, Michel Wild, nigthclub, Niki Belucci, nimfománia, óvszer, Pamela Anderson... És az egyes linkgyűjteményekben se sokkal jobb a helyzet, és nem csak azért, mert némelyik szerkesztő igen ügyetlenül kategorizál. Ha máson nem, az egysornyi linkszövegek kényszerűen enigmatikus voltán könnyen bukik az áttekinthetőség.

A szabadsághoz nemigen van mit hozzátennem: a Startlap tényleg meglehetősen szabad pálya. A folyamatos linkkarbantartást nem ellenőriztem külön. Meglehetősen sokat használom a Startlapot, és úgy tűnik, a tíz százalék alatti rosszlink-arányt többé-kevésbé sikerül tartaniuk. Aztán hogy a fentiek tükrében mit nevezünk minőségnek, és ahhoz képest milyen a kontroll, már csak definíció kérdése. Van, amire a Startlap nagyon jó: ha nem konkrét információt keresünk, hanem az a kérdés, hogy na, vannak-e szájtok erről vagy arról a weben, essünk neki bátran. Ha volt legalább egy buzgó linkgyűjtögető a témában, már megérte.

Zsadon Béla